• Az EA kiáll a dolgozói és a közösség mellett
  • Kivizsgálja a visszaéléseket és zaklatásokat
  • Szeretnének biztonságos környezetet teremteni

Chris Avellone balhéja után több stúdió is elhatárolódott tőle, a Ubisoft pedig igen komoly vizsgálatba kezdett a saját portáján, aminek következtében két vezetőt is felfüggesztettek, míg több dolgozó ellen eljárás indult. A sorba eztán az EA is beállt.

A minap kiadott közleményükben mind saját dolgozóit, mind a közösségük tagjait arra bíztatja, hogy jelentsék a zaklatásokat, erőszakos vagy fenyegető magatartásokat, szexuális zaklatásokat és visszaéléseket a megfelelő csatornákon, mint a menedzser, a People Experience vezető, az anonimitást biztosító Raise a Concern program vagy a Game Changer közösség. Az EA az ígérete szerint minden jelentést komolyan vesz és alaposan kivizsgál.

electronic-arts-project-atlas.jpg