• Az EA több újdonságot jelentett be gazdasági konferenciáján:
  • Virtuális emberek megalkotásán dolgozik egy külön csapatuk
  • Játékaikat a jövőben egy mesterséges intelligencia segítségével készítenék el
  • Ezenfelül új híreket kaptunk a Battlefield 1 kezdeteiről, az Unravel folytatásáról, a Battlefront 2 kampányáról, és a Bioware akciójátékáról is.

Egyre több információ érkezik az EA befektetőnapi rendezvényéről, cég feje, Patrick Söderlund ezúttal arról beszélt, hogy Frostbite Labs néven egy olyan új csapatot hoztak létre a vállalaton belül, amelynek az a célja, hogy feltárja a virtuális- és a kiterjesztett valóságban rejlő lehetőségeket.

A frissen felállított gárda két irodára osztva munkálkodik, amelyek közül az egyiknek az a célja, hogy olyan virtuális embereket hozzon létre, akik megtöltik és otthonosabbá teszik a virtuális tereket. Továbbá Söderlund összefoglalójából kiderült, hogy a csapat jelenleg annak a kérdésnek a megválaszolásán dolgozik, hogy mi miként fogunk virtuálisan testet ölteni.

electronic-arts-studio1.jpg

A fejlesztők másik része egy olyan gépi mély tanuláson alapuló projekten dolgozik, aminek köszönhetően a Frostbite engine képes lenne önállóan megalkotni a tőle kért játékvilág koncepciókat. E a technikai újítás eredményeként pedig a fejlesztőknek több ideje maradna arra, hogy a játékmenetre koncentráljanak.

Patrick Söderlund ehhez fontosnak tartotta hozzátenni a következőket: „Persze, sosem fogunk eljutni oda, hogy az ilyen technológiával készített pályákat csak megfogjuk, és betesszük egy játékba, aztán mehet az egész a boltokba. Azonban, ha az így felépített szinteken a művészeknek és a pályakészítőknek már csak apróbb finomításokat kell végeznie, már rengeteg időt szabadítunk fel, amit mind a végtermék tökéletesítésére fordíthatunk. Ennek eredményeként pedig fellendülne az ipar és minőségibb játékok kerülhetnének a piacra.”

frostbitehistory.jpg

Mindezeken felül az EA befektetőnapi konferenciájáról azt is megtudtuk, hogy a jövőre érkező Battlefront 2-ben már egyjátékos kampányt is kaphatunk, illetve az is kiderült, hogy az EA főnöke eleinte ellenezte a Battlefield 1 első világháborús alaphelyzetét, továbbá a vállalatóriás szerződést kötött a Coldwood Interatcive-val is az Unravel folytatásáról, és a jelek szerint a Bioware-rel pedig egy új akciójáték megalkotására készülnek.