Az elmúlt néhány hét során lehullott a lepel arról, hogy miként fog kinézni a játékvilág pénzügyi szempontból, hiszen miután a Nintendo a Switch 2 leleplezésével egybekötve elárulta, hogy 80 dollárba fognak kerülni a belsős fejlesztésű címei, a Microsoft is beállt a sorba az árazás terén. Nagyjából biztosra vehető, hogy a PlayStation sem csak Brazíliában vált vastagabb ceruzára, a GTA 6 kapcsán pedig azon sem lepődnénk meg, ha még 80 zöldhasúnál is többet kellene kicsengetni érte, szóval nem az a kérdés, hogy mely cégek lépnek még erre az útra, hanem az, hogy mikor. Nos, bármennyire is hihetetlen, de az EA azon kiadók táborát erősíti, amik jelen pillanatban nem tartják napirenden a drágulás témakörét.
Az EA vezérigazgatóját Andrew Wilsont a legutóbbi eredménybeszámoló során kérdezték arról, hogy követik-e a bevezetőben említett két vállalat példáját (via Eurogamer), a CEO, valamint a pénzügyi igazgató, Stuart Canfield válasza pedig megnyugtató lehet azok számára, akik attól tartottak, hogy esetleg 80 dolláros árcédula kerül az új Battlefieldre vagy a következő EA Sports FC-játékra.
„A nap végén teljesen mindegy, hogy egy dollárba, tíz dollárba vagy száz dollárba kerül valami, a célunk mindig az, hogy magas szintű minőséget és exponenciális értéket nyújtsunk a játékosbázisunknak” – fogalmazott Wilson. „Az évek során rájöttünk, hogy amennyiben össze tudjuk házasítani a minőséget és az értéket, akkor az üzletünk erős, rugalmas és folyamatosan növekszik” – tette hozzá, Stuart Canfield pedig annyit mondott, hogy „jelen pillanatban nem tervezünk változtatni a az üzleti stratégián”. Ez persze nem jelenti azt, hogy az EA soha nem fog árat emelni (ez elég naiv elképzelés lenne), ám mivel bőven elégedett a mostani, leginkább a live service címeknek köszönhető eredményekkel, a közeljövőben biztosan nem történik ugrás ezen a téren. Örülünk?
A borítóképek forrása: EA, Xbox