Kapcsolódó cikk:

A Red Dead Redemption 2 múlt heti bejelentésekor sokakat meghökkentett, hogy csak PS4-re és Xbox One-ra jön ki, a PC-t és a Nintendo Swith-et elkerüli. Belegondolva, utóbbi talán nem okozott nagy felzúdulást, hiszen akkor még nem is volt hivatalosan bejelentve a „Nintendo NX”, de a PC platform mellőzése annál fájóbb, főleg az után, hogy annyit könyörögtünk az első részért – ami a PlayStation Now-nak köszönhetően végül elérhető lesz számítógépeken is. Az ügyben még petíció is indult.

Nos, a Rockstar az ügyben még mindig nem nyilatkozott, mondhatnánk úgy is, hogy hallgatnak, mint az a bizonyos a gazban. Michael Pachter, a Wedbush Securities elemző viszont kifejtette véleményét, amikor a Gamingbolt nála érdeklődött.

„A kulcsszó: jelenleg” – kezdte okfejtését. „Vegyük a GTA 5-öt, amit, ha jól emlékszem, 2011 novemberében csak Xbox 360-ra és PS3-ra jelentették be. Aztán 2014 júniusáig kellett várni, szó szerint két és fél évet, hogy bejelentsék Xbox One-ra és PS4-re. És aztán – a hónapot már elfelejtettem, de jó pár hónappal később – bejelentették PC-re is, és ki is jött 2015-ben.”

Eztán kijelentette: a Rockstarnál briliáns marketingesek dolgoznak. Azzal, hogy nem jelentették be a PC-s változatot, a média folyamatosan foglalkozik a játékkal, de ez csak az egyik eleme a zsenialitásuknak, legalábbis Pachter szerint. Ő ugyanis méltatta még, hogy a Battlefield 1 megjelenésének hetében hozták nyilvánosságra a Red Dead Redemption 2 fejlesztését, akárcsak azt, hogy még a Titanfall 2 megjelenése előtt bemutatták a trailert. Az elemző biztos abban, hogy a Call of Duty: Infinite Warfare elé is terveznek valami nagyot.

És igaza van! Egy héttel az amúgy eléggé semmitmondó bejelentés után még mindig a Red Dead Redemption 2-ről beszélünk, miközben már kint van a Battlefield 1 és a héten jön a Titanfall 2. Egy olyan játék furakodott eme két, friss óriás közé, ami csak egy év múlva jelenik meg. De ha már az elején elárulják, hogy lesz PC-s változat, akkor ma nem lenne min csámcsogni. (Bodak kolléga meg is jegyezte: „és így lopta el a Rockstar Games a 2016 őszi/téli szezont minden megjelenés elől.”)

Bár független Pachter nyilatkozatától, de a témához tartozik, hogy a Sony és a Rockstar közötti partnerségnek hála a PS4-es tulajdonosok kapják majd meg először a Red Dead Redemption online komponensének frissítéseit, aminek a neve feltehetően Red Dead Online lesz.