• 3 nap alatt 2.3 millióan játszottak a Final Fantasy 7 Remake-kel
  • Ennél erősebben csak a Marvel's Spider-Man és a God of War nyitottak PS4-en

Hivatalos eladási adataink ugyan még nincsenek az egy hete megjelent Final Fantasy 7 Remake kapcsán, az előzetes számok azonban igencsak biztatóak: a PlayStation Networkön való aktivitás alapján kalkuláló Gamstat szerint 2.3 millióan játszottak vele az első három napban - vagyis ennyien vannak azok, akik úgy indították el a játékot, hogy közben be voltak jelentkezve online.

az-elozetes-szamok-alapjan-oriasi-siker-a-final-fantasy-7-remake.jpg

Ez a szám nyilván önmagában még nem feltétlenül mond sokat, pláne úgy, hogy nem a tényleges eladásokról van szó (bár ilyen korán, illetve a digitális disztribúció megnövekedett jelentősége mellett jóval nagyobb a pontosság), éppen ezért érdemes kontextusba helyezni. Ha ezt megtesszük, akkor azt látjuk, hogy a Final Fantasy 7 Remake-nél csak két játék produkált erősebb startot PS4-en a Gamstat adatai alapján: a God of War és a Marvel's Spider-Man, melyekkel 2.4 millióan, illetve 3 millióan játszottak az első három nap folyamán.

A két említett cím végül egyaránt masszív siker lett, könnyedén átugorva a 10 milliós eladási álomhatárt, így a Final Fantasy 7 Remake-nek is minden esélye megvan arra, hogy elérje a bűvös nyolcszámjegyű tartományt - pláne akkor, ha az egyéves exkluzivitás lejártát követően más platformokra is megjelenik.