• Fellebbezést nyújtott be az FTC
  • Az észak-kaliforniai kerületi bíróság nemrég hozott döntése ellen
  • Miszerint a Microsoft nyélbe ütheti az Activision Blizzard felvásárlását
  • A hírre mindkét érintett fél reagált

Még ki sem hűlt a tinta azon a bírósági határozaton, ami szabaddá teszi az utat az Activision Blizzard felvásárlása előtt, a múlt hónapban lezajlott tárgyalást kezdeményező FTC (Szövetségi Kereskedelmi Bizottság) máris fellebbezést nyújtott be Jacqueline Scott Corley döntése ellen. A bírónő ugyanis – sokak számára talán meglepő módon – a Microsoft javára hozta meg az ítéletét, mondván, hogy az FTC egyetlen olyan dokumentumot sem tudott felmutatni, ami bizonyítaná, hogy az MS nem fog eleget tenni a kötelezettségvállalásának, miszerint a Call of Duty-széria továbbra is elérhető marad PlayStation konzolokon (valamint Nintendo Switch-csen). Az új fejlemény egyébként nem meglepő, hiszen egy nevét ellhallgató személy már tegnap beszélt erről az eshetőségről, de azt azért nem gondoltuk volna, hogy az amerikai versenyhivatal ilyen gyorsan rászánja magát a lépésre (bár csak péntekig lett volna idejük az ügyben, szóval nem nagyon volt lehetőség hosszasan mérlegelni).

ab.jpg

A fellebbezésre természetesen mindkét fél reagált, az Activision Blizzard szóvivője például ezt nyilatkozta az IGN-nek: "A tények semmit sem változtak. Bízunk benne, hogy az USA továbbra is azon 39 ország között marad, ahol lezárulhat ez a fúzió. Alig várjuk, hogy ismét megerősítsük az igazunkat." A Microsoft elnöke, Brad Smith pedig egy külön nyilatkozatot tett közzé, amely így hangzik: "A kerületi bíróság döntése kristálytisztán jelzi, hogy ez a felvásárlás jót tesz a versenynek és a fogyasztóknak egyaránt. Csalódottak vagyunk amiatt, hogy az FTC folytatni akarja ezt a gyenge lábakon álló ügyet, és ellenezni fogjuk azokat az erőfeszítéseket, amelyek a továbblépés késleltetésére irányulnak." Természetesen sejthető, hogy mi lesz a fellebbezés vége, ugyanakkor továbbra is ott van még az Egyesült Királyság versenyhivatala (CMA), ami az utolsó akadályt jelenti az akvizíció előtt – bár már jelezte a szervezet, hogy hajlandó újra meghallgatni a Microsoft feltételeit. Egyre közelebb van tehát a cél, a kérdés csak az, hogy mennyire fogja ez felborítani a piacot.