Rod Fergusson, a Black Tusk Studio igazgatója egy videós prodcast alatt beszélt kicsit a műhelyükben fejlődő új Gears of Warról. Mint ismeretes, az IP-t januárban vásárolta meg a Microsoft az Epic Gamestől, és adta azonnal oda a Black Tusknak, hogy készítsék el a folytatást. Hiába a sietség, jó ideig ne számítsunk még erre a játékra, ugyanis az még erősen prototípus stádiumban leledzik, hiszen összesen száz napja dolgoznak rajta a fiúk és lányok. De koncepciórajzaik már vannak, Fergusson be is mutatott egyet, amin jól látszik egy nagy maszatos akármi. Vicces csávó ez a Rod.

Érdekesebb volt az a komment, amely szerint a reformokat hozó Gears of War akár semmibe is veheti az eddigi könyveket és képregényeket, ha a szórakoztatás úgy kívánja. „Megtesszük a tőlünk telhetőt. Úgy hiszem, hogy a szórakoztatás előbbre való a kánonnál. Nem azt mondom, hogy mindenáron el akarom pusztítani a kánont, de ha a helyzet úgy kívánja, hogy ignoráljam a képregényeket és a könyveket, akkor meghozom a helyes döntést.”

rod-fergusson-gears-of-war-concept.jpg

Akkor egy kis Rorschach-teszt. Ki mit lát a képen?