Itt az Xbox One, és sehol egy új Gears of War, holott a Halo mellett (aminek új része szintén oly messze van még) ez volt a másik nagy ütőkártyája a Microsoft konzoljának. Hogy miért van ez? Nos, Phil Spencer, a Microsoft Sudios alelnöke válasza igen egyszerű, mégis kézenfekvő: az Epic éppen nem ér rá Gears of Wart fejleszteni.

Hogy akkor mivel vannak elfoglalva? Nos, buzgón kalapálják a Fortnight című, PC-re megjelenő, sandbox alapú co-op túlélőjátékot, valamint megpróbálják licencbe adni az Unreal Engine 4-et, de az sem megy éppen zökkenőmentesen. Spencer persze nem látja lehetetlennek, hogy a Gears of War átkerüljön egy másik csapathoz, noha szerinte az Epicnél van a legjobb helye. Éppen ezért, ha netán mégis új fejlesztőkre bíznák a játék jövőjét, akkor nagyon alaposan megfontolnák, kik lennének erre alkalmasak.

Azt is hozzátette, hogy bár a Gears of War egy remek Xbox 360-as játék, sajnos ennél több nem igazán van benne, „nincs meg benne az mély, szerteágazó történet és világ, mint a Halóban.” Azt ugyan próbálta nem kimondani, hogy a széria megérett a rebootra, de az „ideje kicsit hátralépni” és a „kiterjeszteni az univerzumot” kijelentések majdnem ezt jelentik. Persze ettől még rögösebb lehet a munka.

Ezután még kifejtette, hogy a Microsoft nem erőszakolja rá magát a társstúdiókra, mivel az „igen rövid kapcsolatot eredményezne, mert az emberek előbb-utóbb lelépnének.” Szóba is került ennek okán a Rare stúdió, amely eddig a kinectes sportjátékokat fejlesztette, most pedig a Killer Instinctet hegeszti, ami homlokegyenest más jellegű játék. Spencer elárulta, hogy ezt sem a Microsoft erőltette, a Rare szívesen vállalta a feladatot, megízlelve a kreatív változást, amit a Killer Instinct hozott a sok sportjáték után. És Spencer szerint jó kezekben van a játék.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!