• John Boyega élvezi, hogy végre újra a háttérből figyelheti a sorozatot
  • Már a filmekben való szereplés előtt is hatalmas Star Wars-rajongó volt

Nem mindenki tetszését nyerték el az új Star Wars-filmek, 2020-ban pedig még a szökött rohamosztagosból lett lázadót alakító John Boyega is ekézte kicsit a Disney-t, amiért félrevezetően bereklámozta, majd háttérbe szorította karakterét. Boyega a Total Film új interjújában korábbi kijelentésére nem tért ki, de elmondta, hogy a filmek után örül, hogy végre újra csak egy Star Wars-rajongó lehet. Bevallása szerint imádja a sorozatot és már-már jobb érzés nem a részesének lenni, bár még így is furcsa számára viszont látni magát a játékokban.

boyega2.jpg

Boyega beszámolója szerint rajongóként kvázi ő volt a forgatásokon a mindentudó korrektor, például mikor a Skywalker kora repülő rohamosztagosaira Poe azt mondta, hogy most már repülnek, ő azt gondolta magában, hogy dehát ez nem akkora újdonság, hiszen már a Klónok háborújában is feltűntek. A színész továbbá felidézte első találkozását a sorozattal, ami elmondása szerint egy Darth Maul figura volt, mivel '90-es születésével ő már a folytatások idejében csatlakozott be. Akkor még persze nem ismerte a karaktert és a filmeket, csak menőnek tartotta a karaktert, aki világító kardjával simán lenyisszanthatta bárki karját. Boyega továbbá elárulta, hogy nem csak a filmeket és sorozatokat, de a Star Wars-játékokat – például a Battlefront-szériát – is szereti, valamint imádja a Disney+ összes eddigi Star Wars-sorozatát.