Az univerzum védelmezői nem lett egy kasszasiker a mozikban, sőt voltaképpen hatalmasat bukott, miután a film gyártási költsége 170 millió és 200 millió dollár körül mozgott (plusz a marketinges kiadások), a nagyvásznon azonban csak 113 millió sikerült összekaparnia. Travis Knight rendezése nem reformálta meg az alapsztorit, a főszerepben ismét Adam herceg, vagyis He-Man áll, akinek ezúttal is Eternia megmentése a legfőbb feladata. A főhőst ezúttal a Vörös, fehér és királykék színésze, Nicholas Galitzine alakítja, a sztori rosszfiúját, Skeletort pedig Jared Leto játssza. Hamarosan pedig streamingen is összecsapnak.
Durván másfél héttel a mozis bemutatkozása után július 22-én a Prime Video kínálatába is megérkezik Az univerzum védelmezői, miután korábban több nagy stúdió, köztük a Netflix, a Warner Bros. és a Sony is kapcsolatba került vele, végül azonban 2024-ben az Amazon MGM szerezte meg a jogokat.
A streamingpremier egyébként új esélyt is jelenthet a produkció számára, már csak azért is, mert a hírek szerint a stúdió eleve nem csak és kizárólag mozifilmként tekintett a projektre, a nagyvásznas premier csupán az első állomás volt, a végső cél ugyanis az, hogy a márka iránti érdeklődést fellendítésék általa. Mindennek fényében talán nem is olyan meglepő, hogy már Az univerzum védelmezői 2-t pletykálják.
Borítókép forrása: Amazon