• Több PS4 exkluzív címen is dolgoznak az Until Dawn fejlesztői
  • De a következő játékuk még PC-re és Xbox One-ra is jön
  • A stúdió vezetője szerint azért, hogy a lehető legnagyobb közönséget elérhessék vele

Az angliai Supermassive Games leginkább PS4 exkluzív játékairól ismert, ezek közül is elsősorban a 2015-ös remekül sikerült Until Dawn kapcsán csenghet ismerősen a nevük. Ennek a trendnek kicsit ellentmond ugyan, hogy következő alkotásuk, a The Dark Pictures: Man of Medan, egy multiplatform cím lesz, azonban a stúdió vezetője megnyugtatott mindenkit, hogy ez nem jelenti azt, hogy leállnak a PS4 exkluzív játékok gyártásával.

Pete Samuels egy interjú során tért ki erre a kérdésre is, és egyrészt megerősítette, hogy a Supermassive Games és a Sony közötti kapcsolat még mindig kitűnő, másrészt pedig elhintette, hogy jelenleg is több, egyelőre be nem jelentett PS4 exkluzív címen dolgoznak. Ami pedig a The Dark Pictures: Man of Medan esetét illeti, ennek a játéknak azért kellett multiplatform címnek lennie Samuels szerint, hogy a lehető legszélesebb közönséghez eljuthasson.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!