• Évente négy exkluzív címet szeretne kiadni az Xbox Game Studios
  • Erről a részleg vezetője, Matt Booty beszélt az előadás után 
  • Idén ebből három fog megvalósulni

Kifejezetten kellemes meglepetésnek bizonyult a tegnapi Xbox Games Showcase, különösen a kissé lagymatag PlayStation Showcase és a nem sokkal izgalmasabb Summer Game Fest után. Számos belsős fejlesztésű játékot láthattunk ugyanis a zöldek istállójából, melyek között voltak már korábban bemutatott alkotások (Forza Motorsport, Senua's Saga: Hellblade 2, Starfield, Fable, Avowed) és teljesen új érkezők (Clockwork Revolution, South of Midnight) is. Persze kénytelen volt bizonyítani a Microsoft, hiszen míg a Sony gépere már több kiváló exkluzív is mejelent a PlayStation 5 piacra kerülése óta, addig az Xbox Series konzolok bizony nem dúskálnak a gépet eladó címekben – legalábbis kötve hisszük, hogy valaki a Redfall miatt rohanna a boltokba új masináért. Ez viszont meg fog változni a jövőben, legalábbis Matt Booty, az Xbox Game Studios vezetője szerint.

xgamestudios.jpg

A cég ugyanis azt tervezi, hogy nem kevesebb mint négy exkluzív játékot fog kiadni évente, ami elég soknak mondható az eddigi megjelenésekhez képest. Ez a terv már idén majdnem összejött, hiszen a katasztrofálisan sikerült Redfall ugyebár megjelent pár héttel ezelőtt, szeptember 6-án érkezik az egyre jobbnak tűnő Starfield, október 10-én pedig begördül a letaglózó látványvilágot kínáló Forza Motorsport. A jövőre esedékes megjelenések közül az Obsidian új szerepjátéka, a Pillars of Eternity világában játszódó Avowed, valamint az Unreal Engine 5 határait feszegető Senua's Saga: Hellblade 2 az, amire egészen biztosan számíthatunk (bár ezt tegyük gyorsan idézőjelbe, mert történt már néhány halasztás a videójátékok történetében), de akár az egyelőre megjelenési dátumra váró Fable is befuthat 2024-ben. Elvileg minden egyes belsős csapat dolgozik valamint, szóval gond nélkül tartható az ütemterv – pláne, ha időközben sikerül megszerezni az Activision Blizzardot, amivel kapcsolatban továbbra is rendkívül bizakodó az Xbox feje, Phil Spencer.