• Drágább lesz az Xbox Series X és az Xbox Game Pass
  • Legalábbis néhány országban
  • A Series S-t és a PC-s Game Pass-t nem érinti a változás
  • Kari Perez szerint igazodniuk kell a piaci körülményekhez

Ha valaki esetleg szeretne beszerezni egy Xbox Series X-et a Starfield megjelenésére, az még most tegye, mivel augusztustól már drágábban lehet majd hozzájutni a Microsoft masinájához – legalábbis az országok többségében. A cég ugyanis bejelentette, hogy mind a konzol, mind pedig az Xbox Game Pass (és a Game Pass Ultimate) előfizetés árát megemeli, utóbbit ráadásul már jövő hónapban, bár szerencsére nem olyan nagy mértékben. Kari Perez, a Microsoft játékkommunikációs vezetője azt nyilatkozta a VGC-nek, hogy ugyan évek óta tartották a konzolok árát, de úgy látták, hogy muszáj alkalmazkodniuk a piaci körülményekhez.

A döntés értelmében (a The Verge beszámolója szerint) az Xbox Series X ára az Egyesült Királyságban 479,99 fontra, az európai országok többségében 549,99 euróra, Kanadában 649,99 dollárra, Ausztráliában pedig 799,99 ausztrál dollárra fog emelkedni, méghozzá augusztus elsejétől. Az Egyesült Államokat, Japánt, Chilét, Brazíliát és Kolumbiát nem érinti a változás, ahogy a Series X "kistestvére", a nemsokára új kiadást kapó Series S is kimarad a szórásból. Ami az Xbox Game Pass-t illeti, annak árcédulája július 6-tól fog megváltozni, méghozzá 9,99 dollárról 10,99 dollárra (természetesen a havi előfizetésről beszélünk), míg a Game Pass Ultimate 16,99 dollárba fog fájni az eddigi 14,99 helyett. A PC-s Game Pass ára viszont változatlan marad, ahogy Norvégia, Chile, Dánia, Svájc és Szaúd-Arábia is megússza a drágulást. A Sony egyébként már tavaly megemelte a PlayStation 5 árát (mindkét változatét), így a Microsoft relatíve sokáig kitartott az eredeti összeg mellett (bár az új játékok már náluk is többe kerülnek egy ideje), de végül ennek a cégnek is alkalmazkodnia kellett.