A Game Science alaposan meglepte a játékosokat, amikor a Black Myth: Wukong után nem egy DLC-t vagy hagyományos folytatást jelentett be, hanem a Black Myth: Zhong Kui-t. Az új játék továbbra is a Black Myth antológia része, azonban ezúttal egy új főhőst kapunk, és a történet is eltávolodik a Journey to the West világától. Az új felvonás azonban valószínűleg még jó ideig nem jelenik meg. Ez talán nem is olyan meglepő, hiszen a Black Myth: Wukong fejlesztése körülbelül hat évig tartott, a Game Science pedig most egy újabb ambiciózus projektbe vágott bele. A stúdió egyik vezetője szerint pedig egyáltalán nincs okuk a kapkodásra. Yang Qigang, a Game Science társalapítója és művészeti vezetője a kínai Weibo közösségi oldalon beszélt a fejlesztésről, és egy meglehetősen érdekes dolgot is elárult el, miszerint a csapat nem tervezi bevonni a generatív AI-t a dizájn- és assetkészítési folyamatokba.
Persze azért nem árt szem előtt tartani, Qigang nem arról beszélt, hogy a stúdió kategorikusan elutasítja az AI-t. Inkább arról van szó, hogy egyszerűen nem érzik szükségét annak, hogy a technológia miatt felgyorsítsák a fejlesztést. A művészeti vezető szerint nincs olyan „utolsó vonat”, amelyet mindenáron el kellene érniük. Ezzel arra utalt, hogy az AI folyamatosan fejlődik, így nincs értelme kapkodva beépíteni a fejlesztésbe csak azért, mert jelenleg ez az egyik legfelkapottabb technológiai irány. Qigang Christopher Nolan munkamódszerét is felhozta példaként. Szerinte a rendező annak ellenére is képes új energiát vinni a filmkészítésbe, hogy a digitális mozi és a 3D-s utómunka rengeteget fejlődött. A lényeg szerinte az, hogy nem kell mindig rohanni az új technológiák után. Ez különösen érdekes álláspont egy olyan időszakban, amikor a generatív AI egyre több videojáték-fejlesztési folyamatban jelenik meg. A Game Science viszont úgy tűnik, inkább arra szeretne koncentrálni, hogy a saját művészei és fejlesztői végezzék el a munka kreatív részét. És ez azt is jelentheti, hogy a Black Myth: Zhong Kui-ra bizony várnunk kell még egy darabig.
A Wukong sikere után természetesen óriásiak az elvárások, de a stúdió láthatóan nem akarja néhány év alatt összedobni a következő nagy játékát. Ha a fejlesztés valóban hasonlóan ambiciózus lesz, mint a Wukong esetében, akkor a hosszú várakozás aligha lenne meglepő. A jó hír viszont az, hogy a Game Science üzenete alapján nem az idő, hanem a minőség diktálja majd a tempót. És ha a Black Myth: Zhong Kui végül tényleg olyan részletességgel és látvánnyal érkezik, amire a stúdió képesnek bizonyult a Wukong esetében, akkor lehet, hogy megéri türelmesnek lenni.
Borítókép: Steam