• Komoly elsőnapos frissítést kap a március 26-án megjelenő Balan Wonderworld
  • A fejlesztők a demó alapján kapott visszajelzésekre igyekeznek reagálni

A Sonic és a Nights into Dreams alkotói által készített Balan Wonderworld ugyan csak a jövő héten, március 26-án jelenik meg, a játék demója már január végén befutott, így aki akarta, az idő előtt kipróbálhatta a Square Enix gondozásában érkező platformert. Igaz, köszönet sajnos nem sok volt benne, a Balan Wonderworld ugyanis szokatlanul sok kritikát kapott a játékosok részéről.

balan-wonderworld-komoly-valtozasok-jonnek-miutan-a-jatekosok-alaposan-szetcincaltak-a-demot.jpg

Az alaposan szétcincált demó híre természetesen a fejlesztőkhöz is eljutott, akik egy elsőnapos frissítéssel igyekeznek javítani a helyzeten.

"Sokféle visszajelzést kaptunk a demó kapcsán, a fejlesztés ezen szakaszában azonban lehetetlen sajnos minden egyes dologra reagálni. Ugyanakkor szeretnénk kiegyensúlyozottabb játékélményt nyújtani számotokra, ezért egy elsőnapos frissítéssel készülünk, ami az irányításon és a kamerakezelésen is javít majd, valamint a nehézségen is balanszolni fogunk" – mondta a játék producere, Fudzsimotó Norijosi.

A megjelenési dátumon tehát az utolsó pillanatban már nem változtatnak – reméljük, azért így is sikerül némileg javítani a helyzeten.