• A Google egy blogposztban leleplezte, hogy a Baldur’s Gate 3 2020-ban megjelenik
  • A Larian Studios szerint ez azonban csak tévedés volt a részükről
  • Bár a 2020-as debütálást végül nem cáfolták meg

A Baldur’s Gate 3 kapcsán mostanában igen nagy a csönd, így érthető, hogy a rajongók egy emberként kapták fel a fejüket, mikor a Google véletlen kiszivárogtatta a játék megjelenési dátumát. A cég ugyanis közzétett egy blogposztot, melyben a Stadiára érkező címeket veszik sorra, és itt a Baldur’s Gate 3-at is feltüntették, méghozzá 2020-as megjelenéssel.

A rajongók öröme azonban túl korainak bizonyult, nem sokkal a kérdéses poszt élesedése után ugyanis a Bladur’s Gate 3 mögött álló Larian Studios jelezte, egyelőre még nem határozták meg, hogy mikor fog debütálni a játék, így a Google posztjába is csak véletlenül kerülhetett az idei dátum. Kis érdekesség, hogy a stúdió nem végül nem cáfolta meg a 2020-as megjelenést, így lehet, bejelentésük ellenére számíthatunk a Baldur’s Gate 3 idei debütálására.

baldurs-gate-koponya.png