A pénteket a hét egyik legjobb napjának tartják az emberek, hiszen az a hétvége, és így a jól megérdemelt pihenés előszobája. Ez a péntek pedig különösen jónak mondható, pláne a Dungeons & Dragons fanok számára, a Deadline exkluzív cikkéből ugyanis kiderült, hogy Baldur's Gate-sorozatot készít az HBO, méghozzá nem is akármilyen alkotónak a segítségével.
A Csernobil készítője és a The Last of Us showrunnere, az Emmy-díjas Craig Mazin fogja ugyanis egyengetni az adaptáció útját, melynek kapcsán már most megtudhattunk egy kardinális információt: a Larian Studios instant klasszikussá avanzsált CRPG-jének, a Baldur's Gate 3-nak a történetét fogja folytatni. Bizony, a széria lényegében a Baldur's Gate 4-nek tekinthető, hiszen találkozhatunk majd ismerős karakterekkel, azt viszont még értelemszerűen nem tudni, melyik ending lesz a kánon.
„Miután közel ezer órát töltöttem a Baldur's Gate 3 hihetetlen világában, egy valóra vált álom, hogy folytathatom a Larian [Studios] és a Wizards of The Coast által megalkotott történetet" – mondta Craig Mazin az imént említett portálnak. „A D&D elkötelezett rajongója vagyok, ahogy Swen Vincke és tehetséges csapatának zseniális adaptációját is imádom. Alig várom, hogy életre kelthessem a Baldur’s Gate-et, valamint annak összes hihetetlen karakterét, és mélységesen hálás vagyok Gabe Maranónak és a Hasbrónak, hogy rám bízták ezt a rendkívül fontos szellemi tulajdont” – tette hozzá.
Talán mondanunk sem kell, hogy jelen pillanatban semmit sem tudni a készülő feldolgozásról, mindössze annyi biztos, hogy a premierig még végigtolhatjuk párszor a Baldur's Gate 3-at, mivel Craig Mazin jelenleg a The Last of Us harmadik, feltehetően utolsó évadával van elfoglalva. Apropó The Last of Us: tekintve, hogy a szériában felbukkantak a Naughty Dog játékainak színészei (például Troy Baker és Ashley Johnson), egyáltalán nem lennék meglepve, ha Jennifer English (Shadowheart), Neil Newbon (Astarion) vagy Samantha Béart (Karlach) beköszönne majd a Baldur's Gate-sorozatban – ez persze csak spekuláció a részemről, egyelőre inkább szorítsunk azért, hogy a produkció méltó folytatása legyen a Larian mesterművének.
Borítókép forrása: Larian Studios