Újabb színészek léptek a The Last of Us-sorozat süllyedő hajójára

Végre kiderült, ki lép Danny Ramirez helyére, aki Manny Alvarezt játszotta a második évadban.

Nem sokáig tartott az HBO The Last of Us adaptációjának diadalmenete, hiszen míg az első évadot többnyire szerették az emberek (Bella Ramsey miatt mondjuk már akkor is voltak elégedetlenkedők), a Naughty Dog legmegosztóbb videójátékán, a The Last of Us Part 2-n alapuló második szezon már egyáltalán nem nyerte el a rajongók tetszését, Többek között én is feladtam valahol a negyedik epizód környékén, a jelek szerint pedig messze nem én voltam az egyetlen, Casey Bloys, az HBO vezetője ugyanis úgy tudja, az Abby-re (Kaitlyn Dever) fókuszáló harmadik felvonás lehet az utolsó.

Ha szárnyalna a nézettség, bizonyára kipréselnének még egy fejezetet ebből a sztoriból, ráadásul egyéb problémák is akadnak, a Naughty Dog frontembere, Neil Druckmann ugyanis már tavaly nyáron otthagyta a projektet az Intergalactic: The Heretic Prophet miatt. Ezzel egy időben az egyik író, Halley Gross is bejelentette a távozását, december végén pedig a Manny Alvarezt alakító Danny Ramirez lépett le a fedélzetről – a színész időbeosztási problémákra hivatkozott. Öröm az ürömben, hogy kiderült, ki lép a helyére, ráadásul egy másik új érkezőről is lehullott a lepel.

Forrás: IMDb
Forrás: IMDb

A Deadline számolt be róla, hogy Jorge Lendeborg Jr. (ŰrDongó, Pókember: Hazatérés) alakítja majd a karaktert, akinek valószínűleg jóval több szerep jut az új epizódok során. Clea DuVall (Az alelnök, Az Argo-akció, A szolgálólány meséje) pedig egy Szerafita bőrébe bújik, vagyis rengeteg répát kell ennie a forgatás előtt, ha szépen akar fütyülni. Mivel ismerem a sztorit, nem valószínű, hogy be fogom pótolni a lemaradást (kövezzetek meg, de Bella Ramsey szerintem is borzasztó választás volt Ellie szerepére), viszont jó szórakozást kívánok azoknak, akik kitartanak a tragikus fináléig.

Borítókép forrása: HBO