• Ingyenes és fizetős tartalmakkal is bővíti a Gearbox a Battlebornt
  • Az ingyenes csomagokban 5 új hőst, valamint friss térképeket és játékmódokat ad a stúdió
  • A szezonbérlet 20 dollár, és 5 kiegészítő kap benne helyet kosztümökkel, animációkkal, és történet-orientál küldetésekkel
  • Lesz mikrotranzakció is, de csak kozmetikai jellegű cuccokat vásárolhatunk így

Tegnap Randy Pitchford, a Gerabox stúdió vezetője Twitteren jelentette be, hogy aranylemezre került a május elején debütáló MOBA-FPS, a Battleborn, sőt, a szakember azt is elárulta, hogy rögvest nekifogtak a fejlesztők a premiert követő tartalmak összeállításához. A játékot kiadóként jegyző 2K pedig arról is fellebbentette a fátylat, hogy pontosan min dolgoznak a Gearbox szakemberei, vagyis milyen tartalmakra számíthatunk a Battleborn megjelenését követően.

Az ingyenesen érkező frissítések között a legfontosabbak az új játszható hősök lesznek, akikből ötöt kapunk majd, így a válaszható karakterek számát 30-ra tornázza fel a Gearbox a premier után. Az első harcos kilétét már fel is fedte a 2K, ő Alani lesz, az Eldrid frakció képviselője, aki gyógyítóból vált legyőzhetetlen harcossá miután planétáját a gonosz Rendain által vezetett Jennerit birodalom megfosztotta az óceánok vizétől. Alani képességei ettől függetlenül a víz elem uralására épülnek, amivel akár képes sérült társait is meggyógyítani. A hamarosan kezdődő PS4-es bétatesztben részt vevő felhasználók juthatnak majd hozzá Alani karakteréhez elsőként, akit azonnal megkapnak megjelenésekor, így nem kell játékidőt "pazarolniuk" a felnyitásához, mint a többieknek.

A hősök mellett természetesen friss kompetitív multiplayer játékmódokra, új térképekre és szociális funkciókra, valamint az egyensúlyt javító patch-ekre is számíthatunk az ingyenes frissítések között. 

2kbattlebornseasonpass.jpg

Ami a fizetős tartalmakat illeti, ezeket egy 20 dolláros szezonbérletbe foglalta össze a Gearbox, ami összesen 5 kiegészítőt rejt magába. Mindegyik csomag egy-egy történet-orientált PvE misszióval (Story Operation), valamint kosztümökkel és hős animációkkal bővíti a játékot. A fejlesztők ígérete szerint ezek a küldetések akár többször is újrajátszhatók lesznek egyedül, online kooperatív, vagy éppen osztott képernyős módban a barátainkkal, és izgalmas cselekményszálakkal egészítik ki az utolsó lélegző csillagért vívott galaktikus csata izgalmait.

A Season Pass a 75 dolláros Digital Deluxe Edition kiadásnak alapból a része, de akár külön-külön is megvásárolhatjuk majd a DLC-ket, fejenként 5 dolláros áron. Aki pedig még többre vágyik, az a játékon belül mikrotranzakciók segítségével rengeteg kozmetikai jellegű cuccot vásárolhat majd magának.