Ha megjelenik egy új Battlefield, esetünkben ugye az adatlapunkon is látható Battlefield 4, és egy új Call of Duty (momentán ugyebár a Ghosts), akkor tuti, hogy a rajongók egymás torkának esnek az internetes fórumokon. Ennek ellenére a DICE nem hiszi, hogy a konkurens sorozat lenne az ő gyermekük nemezise.

Frederik Loving igazgató a Montreal International Game Summit rendezvényen fejtette ki álláspontját erről. Szerinte a legnagyobb ellensége a Battlefieldnek az idő, és nem a pénz. Az idő, amit a játékosok nem a játékra fordítanak, hanem olyan dolgokra, mint az HBO, a Facebook vagy a Spotify, amely egy ingyenesen is használható, kereskedelmi zenéket streamelő szolgáltatás. Loving saját magából kiindulva tudja, hogy ezek a dolgok beszívják az ember, és akkor is marasztalják, ha új, hasonló produktum indul.

Érdekes elgondolás, annyi szent. Mai rohanó világunkban sokszor nincs idő szórakozni, így nem biztos, hogy az ember pont egy időigényes videojátékot választ relaxálás céljából a nehéz nap után – hiszen pont ez az oka a casual játékok térnyerésének. Sőt, az Infinity Ward producere pont azt mondta nem is oly régen, hogy a Call of Dutykkal is inkább az alkalmi játékosok játszanak. De ha már az embernek a nyúlfarknyi kampánnyal és időhöz nem kötött többjátékos móddal rendelkező Battlefieldre sincs ideje, akkor az már aggasztó.

call-of-duty-vs-battlefield.jpg

Hiába néztek ilyen szigorúan, ha az idő ellenetek dolgozik.