• Két kép is feltűnt a neten, melyeken állítólag a Battlefield 6 látható
  • Ezt egy megbízhatónak tartott bennfentes is megerősítette
  • A képek alapján pedig úgy tűnik, visszatér a modern korba a sorozat

A Battlefield 6 hivatalos leleplezésére még nem került sor (pedig a fejlesztők szerint nincs már messze ez sem), azonban a játék így is egyre jobban szivárog. A különféle források eddig leginkább csak apróbb részleteket tettek közzé a DICE készülő lövöldéjéről, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy két kép is kiszivárgott a várva várt FPS-ről.

Az alább megtekinthető felvételek egyikén egy félsziget látható, melyet épp VTOL járművek közelítenek meg, míg a másikon egy rakétakilövő állomás kapott helyet, amit egy vadászgép pilótafülkéjéből láthatunk. Apró érdekesség, hogy a korábbi szivárgások egyöntetűen azt állították, hogy a Battlefield 6 a modern korban játszódik majd, ezt pedig ezek a képek is megerősítik.

Persze fontos leszögezni, hogy ez egyelőre csak szivárgás, nem pedig hivatalos bejelentés, ezért érdemes is fenntartásokkal kezelni, viszont Tom Henderson szerint a képek valódiak, ő pedig ritkán szokott hibázni, ha a Battlefield vagy a Call of Duty franchise-okról van szó.