• Jennifer Hale is megszólalt a Bayonetta 3 botránya kapcsán
  • Arra kéri a rajongókat, hogy legyenek nyitottak a játékkal kapcsolatban
  • Egyúttal támogatásáról biztosítja a korrekt fizetésért és bánásmódért harcoló kollégáit

Október elején hivatalosan is megerősítette a PlatinumGames, hogy a Bayonetta 3-ban már nem Hellena Taylor megszokott hangján fog megszólalni a csábos boszorkány, melyet akkor a szinkronszínész beosztására fogott. Időközben azonban Taylor is megszólalt az ügyben, aki szerint a stúdió botrányosan alacsony ajánlata miatt utasította vissza a szerepet, és a játék bojkottálására szólította fel a rajongókat.

Most Bayonetta új hangja, Jennifer Hale is megtörte a csendet, aki elmondta, hogy régóta tagja a szinkronszínész közösségnek és támogatja minden kollégájának korrekt fizetésért és bánásmódért való törekvéseit. Hozzátette, hogy NDA-ja miatt ugyan nem mehet bele a részletekbe, de mindenkit arra kér, hogy legyen nyitott a játékra és vegye figyelembe, hogy egy lelkes csapat keményen dolgozott rajta. Hale sorait azzal zárja, hogy reméli a feleknek sikerül mindenki számára előnyös módon lezárniuk a konfliktust.