A GeForce Experience közelgő, október 28-án megjelenő frissítésében bemutatkozik a GeForce ShadowPlay Beta, amivel könnyedén, külön program használata nélkül tudhatjuk le a videorögzítést. A 600- és a 700-as szériájú GeForce kártyákat támogató lehetőséggel a program folyamatosan menti az elmúlt 10 vagy 20 percet, amit aztán egyetlen billentyűkombinációval archiválhatunk, vagyis nagyjából úgy működik, mint az Xbox One és a PS4 konzolon található hasonló opció, azzal a két nagy különbséggel, hogy PC-n egyszerre több anyagot rögzíthetünk, illetve ha úgy tartja kedvünk (és a tárhelyünk), korlátlan mennyiségű videót is felvehetünk.

A GeForce ShadowPlay Beta minden DirectX 9-et vagy annál frissebb API-t használó programban működik, s 1920x1080 felbontásban, 60 fps mellett rögzít H.264 kódolásban -- a gyártó azt ígéri, hogy ennek használata nem fogja jelentősen megterhelni a processzorunkat, csupán 5-10%-os növekedésre kell számítani, illetve ügyeltek arra, hogy a 10-20 perces felvételek esetén ne több GB-os fájlok keletkezzenek. Természetesen, ha nem szabunk meg időkorlátot, sok helyre lesz szükségünk, illetve ajánlott Windows 8 vagy 8.1 alatt teljes végigjátszásokkal próbálkozni, a Microsoft friss operációs rendszerén ugyanis nincs korlátja az egyes fájlok méretének.

A szolgáltatás a későbbiekben Twitch-támogatással fog bővülni, hogy akár élőben is közvetíthessük, mivel játszunk.