• Forgatási fotó kíséretében mondott köszönetet a stábnak J.J. Abrams rendező
  • A továbbra is titkos címet viselő alkotás december 20-án debütál a mozikban
  • Készül egy Rian Johnson-féle, valamint a Trónok Harca alkotói jegyezte trilógia is

Keveset lehetett hallani a Star Wars-filmekről a Solo-spinoff bukása óta, azonban a C-3PO-t alakító Anthony Daniels január végi búcsúüzenete jelezte, hogy végéhez közeledik a Skywalker-trilógia néven emlegetett széria befejező darabjának forgatása. Utóbbiról J.J. Abrams és John Boyega tudósított nemrég saját Twitter-oldalukon. A direktor és a színész mellékelt egy képet is a három „jó oldalon” álló főhősről.

abrams0.jpg

A hetedik epizódot is jegyző, illetve korábban a Lost sorozaton és a Star Treken dolgozó Abrams filmje, aminek címét továbbra sem hajlandóak elárulni az alkotók, december 20-án debütál a tengerentúli mozikban. A finálé után érkezik egy Rian Johnson-féle, valamint a Trónok Harca készítői (David Benioff; D.B. Weiss) által írt trilógia is, ám ezeknek a részleteiről egyelőre semmit se lehet tudni.