• A történet szerint Marvel Kapitány az alakváltó Skrullok támadása miatt visszatér a Földre és fájdalmas múltfeltárásba kezd
  • A címszereplő Carol Danvers előzménytörténetében felbukkan a fiatal Nick Fury (Samuel L. Jackson) is

Nem kevés botrány övezte eddig Marvel Kapitány első saját filmjét, pedig a címszereplőről elnevezett opusz debütálására még egészen 2019. március 7-ig kell várni. A politikai-kulturális hátterű vitákon felülemelkedve, érdemes inkább a filmek stílusából sokat felfedő előzetesekre figyelni. A poénoktól sem mentes második trailernek tegnap megérkezett a szinkronizált változata is, amit alább láthattok (az első előzetest itt nézhetitek meg).

Kevin Feige-ék Marvel Kapitány eredetsztoriját filmesítették meg, így felvezetve a Végtelen háború folytatását, amiben üstökösszerű megmentőként lép majd fel a szuperhősnő. A történet szerint a Brie Larson alakította Carol Danvers-t a Kree-k mentik meg, hogy aztán emberfeletti képességekre szert téve szembeszállhasson a Földet is fenyegető Skrullokkal. Küldetésében segítségére van a fiatal Nick Fury, tehát Samuel L. Jackson is feltűnik majd a vásznon.

captainmarvel.jpg