• Hiába szerezték meg Gal Gadot-ék Hans Zimmert, a Wonder Woman 1984 csak 2020-ra várható
  • Az új Creed epizódot csak január 3-án mutatják be

Hosszú ideje megszokhattuk már, hogy a DC elég következetlen filmpolitikát folytat. A Wonder Woman tavalyi lehengerlő sikerét és Az Igazság Ligája buktáját követően idén mindössze egyetlen filmmel, az Aquamannel várják a nézőket. Nemrég derült ki, hogy Flash (Villám) saját filmjét elhalasztja a stúdió, most pedig a Gal Gadot főszereplésével készülő mozi bemutatásának időpontját is 2020-ra tolták ki.

Utóbbi lépés azért is furcsa, mert a korábbi sikerekért felelős stáb Hans Zimmert is megszerezte soraiba, minden adott tehát egy újabb nagy dobáshoz. A stúdió gyártási egyensúlyának megteremtését mindenesetre egyre többen várják a frissen igazolt James Gunntól... Groteszk véletlen, de a DC-től teljesen független Creed 2  premierjének áthelyezését is most jelentették be. Bár utóbbira a tervezett november helyett csak január 3-ig kell várnunk.

wonder-woman-1984.jpg