• A film főhősei a Finn Wolfhardék alakította gyerekek lesznek, akik nagyapjuk poros oklahomai farmján megtalálják az egykori szellemirtók felszerelését
  • Bill Murray-ék is visszatérnek a harmadik részben, de az első előzetesben nem szerepelnek
  • Jason Reitman filmje 2020. július 10-én debütál a mozikban

Hosszú munka és megannyi sejtelmes információcsöpögtetés után végre színt vallott az új Szellemirtók produkció: hétvégén közzétették a film plakátját (ezt lentebb láthatjátok), illetve kiderült, hogy Afterlife, magyar fordításban Az örökség lesz az új epizód alcíme, most pedig befutott az első előzetes is. Utóbbiban, bár az eredeti szellemirtók a 2014-ben elhunyt Harold Ramis kivételével mind visszatérnek a vászonra, még nem láthatók Bill Murray-ék. Az eredeti opuszt rendező Ivan Reitman ezúttal a produceri feladatokat látja el, míg fia, Jason Reitman ülhet a rendezői székbe.

mv5bzdk4odq1zmutmtewys00nmuzltlky2mtyjqxzwuxmzlkzwmyxkeyxkfqcgdeqxvyotk1nzuynzuv1.jpg

A történet főhősei a Finn Wolfhardék alakította gyerekek lesznek, akik nagyapjuk poros oklahomai farmján megtalálják az egykori szellemirtók felszerelését, akiknek a múltjára egy fanatikus tanáruk (Paul Rudd) hívja fel a figyelmüket. Alább láthatjátok az első előzetest, ami alapján az új opusz a korábbi részeknél sokkal inkább operál horrorisztikus, jump scare-es jelenetekkel. Premier 2020. július 10-én.

gho01.jpg