• December 31-én leáll a FarmVille
  • Ennek hátterében az áll, hogy megszűnik a Flash támogatása

Ha az elmúlt 15 év legsikeresebb játékait kellene felsorolni, platformtól függetlenül, akkor a 2009-ben indult FarmVille egészen biztosan nem hiányozhatna a listáról, egyszer azonban minden véget ér, így a FarmVille-sztori is: a Zynga bejelentette, hogy 2020. december 31-én leállítják a játékot.

bezar-a-farm-11-ev-utan-bucsut-int-a-farmville.jpg

A döntés nem meglepő, hiszen a háttérben a Flash, mint platform támogatásának megszűnése áll, így a Facebookról az összes Flash-alapú játék el fog tűnni. A mikrotranzakciós lehetőségeket november 17-én zárják le, maga a játék pedig az év utolsó napjáig még elérhető marad, ezt követően azonban mindenki kénytelen lesz továbblépni.

A rajongóknak szerencsére lesz hova, hiszen a FarmVille 2 már évek óta elérhető mobilon, idén pedig a tervek szerint a FarmVille 3 is megjelenik a korábbi soft-launch után.