• A Blizzard Entertainment meghallgatja a játékosok véleményét
  • A negatív hangokra azonban nem hallgat

A Blizzard játékok évekig készülnek, a vállalat filozófiája pedig a fejlesztésnél az, hogy a játék kész, amikor kész. A játékok történetükben mindig kiemelkedő nyújtanak, legyen az akár egy World of Warcraft, egy Starcraft, vagy egy Diablo. Ennek megvan a maga oka, erről beszélt most George Kristic, a stúdió történet és franchise fejlesztésért felelős igazgatója.

"Különösen a World of Warcraft esetében igaz, amit a kreatív direktorunk, Alex Afrasiabi mondott. Szerinte azok a szobák, ahol a történeteket írjuk, dojók, ezáltal szent helyek. Úgy próbáljuk meg elmondani ezeket, hogy a lehető legjobb élményt adják át, hogy a játékosok örömet találjanak benne. Ugyanakkor azt nem hagyhatjuk, hogy a negativitást beengedjük ezekre a helyekre." -- mondta el a szakember, majd hozzátette: "A tudatodnak tisztának kell lennie, hogy jól tudd a munkádat a végezni. Hallgatunk a játékosainkra, a rajongókra? Természetesen. Ugyanakkor nem téveszthetjük szem elől a célt, legyen az akár egy kiegészítő vagy egy patch. Tervek alapján dolgozunk, és figyelünk. Egyes hangok azonban túl hangosak tudnak lenni."

blizzard-logo-gold.jpg

A Blizzard a világ összes játékosának készíti programjait, ezért van szükség a karakterek diverzitására, különböző nézőpontokra, történetekre: 

"Néha nagy kihívást jelent egy-egy sztorit megalkotni, de ilyenkor általában sokkal jobban sikerül. A történetíró szobáinkban nincsenek olyan férfiak és nők, akik csak azt mondják, igen, ez jó. Ez olyan, hogyha jobbat is írhatok, akkor azt meg kell próbálnom, nem?"

Egyetértetek a Blizzard álláspontjával?