Az Interactive Arts and Sciences Awardson a Blizzard alapítója, Michael Morhaime és a cég alelnöke, Rob Pardo elmondta, hogy még 2011-ben szeretnének elkészülni a Diablo 3-mal.

„Nagyon-nagyon szeretnénk. Ez a célunk, de még ennél is fontosabb, hogy jó legyen a játék. Az meg tudjuk ígérni, hogy csak akkor kerül a boltokba, ha már nagyon jó, s reméljük erre még idén sor kerül.”

Na de mi van a StarCraft 2-saga második felvonásával? Nos, ezt illetően már nem ilyen derűlátó a cég. Dustin Browder, a játék produkciós vezetőjének elmondása szerint nagyon keményen dolgoznak, s beleadnak mindent, hogy minél hamarabb elkészüljenek, de jelenleg úgy áll a dolog, hogy idén már nem lesznek kész.