Bátran merem azt mondani, hogy azoknak, akiknek a PC-s játékok jelentik az első számú kikapcsolódást, már régen nem az E3 jelenti a legnagyobb, témába vágó eseményt az évben. A Blizzard, melynek olyan játékokat köszönhetünk, mint az elképesztő Warcraft-sorozat (és a tízmilliós előfizetői táborral rendelkező World of Warcraft), a felülmúlhatatlan Diablo-széria, vagy a százezrek számára még ma is kikapcsolódást jelentő StarCraft, 2005 óta rendezi meg expóját, amelyen nem meglepő módon saját címeit ünnepli újra és újra. Az idei év ráadásul hihetetlenül jó lesz a rendezvény szempontjából, hiszen olyan címekbe botolhat majd a látogató október 10-én és 11-én, mint a pár hete bejelentett Diablo 3, a már hónapok óta izgatottan várt Starcraft 2, vagy az ünnepelt második World of Warcraft expanzió, a Wrath of the Lich King. A cég egy sajtóközleményben tudatta, hogy augusztus 11-étől bárki vásárolhat magának belépőjegyet a hatalmas bulira.