Pár nappal ezelőtt derült ki, hogy két youtuber, TmarTn és ProSyndicate a tulajdonosa a CSGOLottónak, amit igen lelkesen reklámoztak saját csatornáikon, csak éppen kötődésüket a céghez tévesen vagy egyáltalán nem közölték. Épp ellenkezőleg, úgy állították be, mintha őket csak felkérte volna a (saját) cég(ük).

TmarTn most egy videóban kérte elnézésünket az ügy miatt. „A bocsánatát kérem mindenkinek, aki úgy érezte, nem vagyok elég világos a számára” – mondta a videóban, miután biztosított minket afelől, hogy ő nagyon szeret minket, majd elmagyarázta, hogy a CSGOLottót nem használhatja 18 éven aluli, ami pedig a 13 éves kitételt illeti, az csak az adatgyűjtésre vonatkozik.

A videó nem nyerte el az emberek tetszését, sokan úgy vélték, TmarTn nem saját hibájáért kért bocsánatot, hanem csak újabb alkalmat ragadott meg arra, hogy mást hibáztasson, vagyis a követőit, akik nem vették észre, hogy ő már 2015 óta tulajdonosa a CSGOLottónak, és ez minden legitim papíron ott van. Csak utána kellett volna járnunk. Nekünk. Nem neki közölni…

A videó végül elég nagy felzúdulást keltett ahhoz, hogy TmarTn eltávolítsa, ezzel törölve a kommenteket – bár a Reddit felhasználók azért nem egyet kimentettek (és mint látható, a videó sem veszett el), így képet alkothatunk arról, mennyire nem úgy sült el ez a bocsánatkérés, mint ahogy arra TmarTn valószínűleg számított.

Amúgy TmarTn már jogi tanácsadót is kért az ügyben, és ki is adott egy hivatalos nyilatkozatot a Watson LLP ügyvédi irodán át, aminek szövegezése meglepően egyezik a fenti bocsánatkérő videóban elhangzottakkal.