• Augusztus 5-én jön a film
  • Amiben már nem lesz plazmafegyver
  • Mert az túl OP lett volna a rendező szerint
  • Plakát érkezett a Preyhez

Az 1719-ben játszódó Prey Narura (Amber Midthunder), egy fiatal komancs vadászra fog koncentrálni, aki az idegen fenyegetéssel szembesülve magára vállalja népe védelmét. Egy íjjal és nyilakkal, valamint rögtönzött fegyverekkel felfegyverkezve Narunak fel kell kutatnia és meg kell ölnie a Predatort, mielőtt az végezne vele és népével. Bár a komancsoknál jóval fejlettebb fegyverekkel rendelkezik, Dan Trachtenberg rendező már korábban kijelentette, hogy az idegen arzenálja megváltozott. A Predator már nem fogja használni az ikonikus plazmafegyvert, mivel a rendező úgy érezte, hogy az túlságosan erőssé tette volna a karaktert. Trachtenberg elmagyarázta, hogy a lény új, eddig soha nem látott kütyükkel fog vadászni a prédájára.

predkep.jpg

A poszteren a Predator áll készenlétben, az ikonikus karomszerű, kettős pengéivel. A bal válla felett egy kard markolata látható, hátára szíjazva az a tőr olyasmi, mint amit először az Alien vs. Predatorban láthattunk. Azonban a jobb válla felett is visel egy fegyvert, ahol általában az említett váll-löveg szokott pihenni. Mivel a rendező korábban azt nyilatkozta, hogy a Preyben az idegen nem fogja használni ezt a fajta fegyvert, ezért hogy milyen kütyü veszi át a helyét, azt még nem tudni. Ha a film készítői nem közölnek újabb részleteket, a fanoknak augusztus 5-ig kell várniuk, hogy láthassák az új Predatort (és spéci fegyvereit) akcióban.