• Megjött az új előzetes
  • Ebben új jeleneteket is láthatunk
  • Többek között magáról Darth Vaderről

A május 4-i Star Wars-nap alkalmából a hivatalos Star Wars YouTube-csatorna egy vadonatúj Obi-Wan Kenobi előzetest tett közzé. Ez már többet mutat Ewan McGregor visszatéréséből és Obi-Wan előzménytörténetéből, valamint néhány új jelenetet is kapunk. Ezek között szerepel az is, hogy Anakin Skywalker (Hayden Christensen) ismét magára ölti Darth Vader ikonikus páncélját. A Lucasfilm marketingosztálya továbbra is csak részleteiben mutogatja Vadert a sorozatban, ahelyett, hogy teljes egészében megmutatná a Sith nagyurat. Ez persze nem baj, hiszen emlékezzünk csak vissza, hogy a Zsivány Egyes idején is direkt rejtegették. Vader teljes felfedése helyett továbbra is az inkvizítorok különböző tagjait emelik ki, és helyezik középpontba, akik megjelennek és vadásznak Obi-Wanra. Nem lesznek azonban egyedül a jedi üldözésével, hiszen a legújabb előzetes megerősíti, hogy különféle fejvadászok is a nyomában lesznek. Május 27-én minden kiderül.