• Május 25-én debütál az Obi-Wan Kenobi a Disney+ műsorán
  • John Williams saját zenei témát írt a címszereplőnek
  • Főszerepben Ewan McGregor és Hayden Christensen

Több ikonikus Star Wars karakter vagy emlékezetes jelenet felidézésekor automatikusan beúszik az ember agyában a kapcsolódó dallam. Obi-Wan Kenobi a klasszikus filmek és az előzménytrilógia egyik főszereplője volt, mégsem tudunk kötni hozzá jellegzetes zenei témát, állapította meg helyesen a Den of Geek. A mulasztást a Jedi mesterről szóló sorozat pótolja majd, derült ki a széria zeneszerzőjével, Natalie Holttal készült interjú során.

Holt elárulta, hogy a munkálatokban részt vevő John Williams maga kérte, hadd komponálhasson saját zenét Ben Kenobinak. A legendás szerző ugyanis az Egy új reményben bekövetkezett korai halála miatt nem írt neki saját témát. A zene illeszkedik a sorozat hangvételéhez, ami a 66-os parancs kihirdetése utáni borús időszak idején játszódik. A címszereplő elfogadja élete következő szakaszát. Remeteként figyeli a kis Luke cseperedését és a Birodalom diktatórikus, félelemmel teli rendszerének felépülését. Ennek megfelelően Ben témája „vágyakozó, de van benne remény” – magyarázta Holt.

nat-021201.jpg
(A kép forrás: Vanity Fair)

A harminckilenc éves brit komponista munkája egyébként Williams filmzenéinek stílusát követi. Míg Ludwig Göransson A mandalóri esetében inkább Ennio Morricone westernes műveiből merített ihletet, az Obi-Wan Kenobi jelenetei alatt hatalmas réz- és fafúvós kar csendül majd fel. A hagyományos szimfonikus hangzást szintetizátorokkal és modern berendezésekkel frissíti fel a szerző. Témájában latin, thai és Hong Kong-i hagyományokra épít.

Sajnos egyelőre nem hallhatjuk a kompozíciót, a premierre egészen május 25-ig várnunk. A főhős, illetve Dath Vader szerepében visszatér Ewan McGregor és Hayden Christensen. Owen bácsit Joel Edgerton (A nagy GatsbyThe Green Knight), míg a két antagonistát, Revát és a Nagy Inkvizítort Moses Ingram (A vezércselMacbeth tragédiája), valamint Rupert Friend (Rebel Moon) alakítja. Tíz évvel A Sith-ek bosszúja eseményei, köztük az Anakint megcsúfító mustafari csata után és kilenc esztendővel az Egy új remény kezdete előtt játszódik a cselekmény. Limitált széria lévén, noha az évad végeztével nem maradnak elvarratlan szálak, viszont az alkotók fenntartják az esetleges folytatás lehetőségét.

A STAR WARS SOROZATOK ÜTEMTERVE

  • The Book of Boba Fett 1. évad – februárban ért véget
  • Obi-Wan Kenobi 1. évad – 2022. május 25.
  • Andor 1. évad – 2022 közepe
  • The Mandalorian 3. évad – 2022
  • Ashoka 1. évad – premierdátum nélkül
  • The Acolyte 1. évad – premierdátum nélkül
  • Lando 1. évad – premierdátum nélkül
  • Rangers of the New Republic 1. évad – premierdátum nélkül