Boba Fett „feltámadása” nem újkeletű dolog, mert már a Legendákban is ki tudott kecmeregni a sarlacc pocijából. Igazából a Star Wars feltámadásai (Darth Sidious, Darth Maul, Echo) közül az övé a leghihetőbb, hiszen talpig páncélban és állig felfegyverezve minden esélye megvolt arra, hogy kimásszon egy szörnyeteg gyomrából, az akár 1000 évig emészti, akár nem.

Így is lett. Bár a The Mandalorian 2. évadjából még nem tudhattuk meg, hogy ezt Fett hogyan vitte véghez, a The Book of Boba Fett már nem váratott sokat a válasszal. Néhány nosztalgikus felvillanás után egyből prezentálta, ahogy a Galaxis leghíresebb fejvadásza előmászik a szörnyetegből.

star-wars-the-book-of-boba-fett.jpg

Innen indul a The Book of Boba Fett, amelynek ma debütált első része, a Stranger in a Strange Land párhuzamosan mutatja be Boba A Jedi visszatér utáni első lépéseit, illetve a The Mandalorian 2. évadát követő eseményeket. Előbbi célja, hogy megválaszolja a Fett visszatérésével kapcsolatos legfontosabb és kevésbé fontos kérdéseket. Például, hogy hogyan került a jawákhoz a páncélja, vagy miért visel gaffi botot és fekete ruhát.

Utóbbi a gengsztervezérré válás első lépéseit mutatja be, ami egyelőre inkább csak egy laza bevezető ebbe a szép, új munkakörbe – ebben a részben ugyanis még nagyobb hangsúlyt kapott a múlt feltárása. De azért a „jelenbe” is belekóstolhattunk. Nem meglepő módon Fettet egyelőre nem veszik komolyan az alvilági népek, sőt vannak, akik még őt akarják sápolni vagy megölni. És ez az, ami miatt már most izgalmas a sorozat, hiszen a készítők nem egy badass Boba Fettet állítottak elénk, akinek minden siekrül, hanem egy sérült, sebezhető és legyőzhető Fettet, akinek még fel kell nőnie a magára vállalt feladathoz.

star-wars-the-book-of-boba-fett-01.jpg

Tatooine maga tündököl. Aki mélyebben ismeri a Star Wars lore-ját, az rengeteg apró érdekességet felfedezhet. S bár nem hagytuk el a bolygót, a készítők így is képesek voltak tágítani az univerzumot. Eljutunk egy régen látott nagyvárosba, de a buckalakók kultúrájába is soha nem látott mélységű betekintést kaptunk. Már a The Mandalorianben is tetszett, hogy nemcsak brutális állatoknak mutatják be őket – ellentétben azzal, amit Cliegg Lars állított –, hanem értelmes lényekként. Ehhez csak hozzátettek, de úgy, hogy közben nem sértették meg az eddig lefektetett alapokat. Mi több, ennek az epizódnak hála például jobban megérthetjük, hogy A klónok támadásában miért rabolták el Shmi Skywalkert vagy mi volt a szándékuk az unokájával, Luke-kal az Egy új reményben.

A The Book of Boba Fett látványa ugyanolyan pazar, mint a testvérsorozatáé. Legyen szó szörnyekről, Jabba palotájáról vagy a bárkájának a Dűne Tengerben heverő, még így is impozáns roncsáról, nem lehet panaszunk semmire. Minden pillanat simán odaállhat a mozifilmek mellé. És a színészek is rendben vannak, Temuerra Morrison pedig fizikailag alaposan összeszedte magát erre a sorozatra.

Mindent összevetve, a The Book of Boba Fett jól nyitott. Bár az epizód inkább tűnik egy hosszabb prológusnak – sajnos továbbra is 30 perc közeli részekben gondolkodnak a készítők –, a sok apró, rajongóknak való kedvesség, Fett sebezhetősége és szabadulása utáni életének megismerése kellő alapot ad arra, hogy kíváncsiak legyünk a következő részre.

Képek forrása: starwars.com