• Kiderült a Warcraft 3: Reforged megjelenési dátuma
  • Mely egy kicsit csúszott az eredetihez képest, hogy a fejlesztők többet dolgozhassanak rajta
  • A Warcraft 3: Reforged így nálunk január 29-én éjfélkor jelenik meg

A Blizzard még 2018-ban jelentette be a Warcraft 3 feljavított verzióját, mely a Warcraft 3: Reforged nevet kapta a keresztségben, azonban a projekt körül azóta elég nagy volt a csend. Ez a trend viszont most megtört, hiszen a fejlesztők nemrég közzétették a játék hivatalos megjelenési dátumát, mely bár csúszott egy kicsit az eredeti ígéretekhez képest, szerencsére így sincs egyáltalán messze.

A bejelentéskor ugyanis még úgy volt, hogy a Warcraft 3: Reforged 2019-ben érkezik majd, a mai bejelentés alapján a Blizzard úgy döntött, hogy tolja egy kicsit a megjelenést, hogy a fejlesztőknek több idejük legyen a játék finomhangolására és polírozására. Azonban jó hír lehet, hogy nem több hónapos, pusztán pár hetes késésről beszélünk, hiszen a Warcraft 3: Reforged 2020. január 29-én, pontban éjfélkor érkezik, a Blizzard webshopjában pedig akár már most is előrendelhető.

Ti várjátok már a felújított kiadást?

warcraft-3-reforged-pala-01.jpg