Miközben a Call of Duty: Ghosts gépigénye csökken, addig a népszerűsége mintha nőne. Több dologban is a legnek bizonyult megjelenése óta. Kezdte azzal, hogy Xbox One-on begyűjtötte a legtöbb előrendelést, majd Észak-Amerikában ebből a játékból adták a legtöbbet a Microsoft legújabb konzoljára.

Emellett a legnépszerűbb multiplayer játék világszerte, különböző változataival már több mint egymilliárd meccset játszottak le a többjátékos módban, és 3,3 billió tapasztalati pontot gyűjtöttek.

Népszerűsége töretlen az Egyesült Királyságban is, mi több, az Activision szerint Xbox 360-on a legnépszerűbb multiplayer játék. Sőt, a Sony megerősítette, hogy PS4-esen is már ez a legnépszerűbb játék, és lassan a legtöbbet eladott példányt is bezsákolhatja a platformon Észak-Amerikában.

„Ahogy már korábban is mondtam, nekünk van a legjobb rajongói közösségünk, és örülünk, hogy velünk tartanak a következő generációba is” – lelkendezett Eric Hirshberg, az Activision vezérigazgatója.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!