• A pletykák szerint idén érkezik a Call of Duty: Modern Warfare 4
  • Mely igazán sötét és súlyos témákat boncolgat majd
  • Állítólag a Modern Warfare 2 No Russian küldetése inspirálta az alkotást

Bár az idei E3-on jó eséllyel nem lesz Call of Duty leleplezés, hiszen az Activision kihagyja a rendezvényt, mindez nem szegte a kedvét azoknak, akik a következő résszel kapcsolatban spekulálnak. Az már szinte biztosra vehető, hogy egy újabb Modern Warfare-t kapunk majd az Infinity Ward műhelyéből, most azonban újabb érdekes részletek is napvilágot láttak.

Kiderült például, hogy állítólag az idei részt egyszerűen csak Call of Duty: Modern Warfare-nek fogják hívni, valamint az is, hogy maga a program egyfajta rebootja lesz a Modern Warfare alsorozatnak. Ráadásul, ha ez önmagában nem lenne elég érdekes, több a sorozathoz közel álló forrás azt állítja, hogy egy komoly, sötét témákat boncolgató folytatást kapunk majd, mely leginkább a Modern Warfare 2 negyedik, No Russian című küldetéséből merít inspirációt, ahol fegyvertelen civileket kellett legéppuskáznunk egy terrorista akció keretein belül.  

no-russian-elevatorfeature.jpg