• Call of Duty streamerek segítségével akart toborozni az amerikai hadsereg
  • A Vice által nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján
  • Több százezer dollárt költöttek volna azért, hogy megszólítsák a fiatalabb generációt 

Nem újkeletű dolog, hogy az amerikai hadsereg videójátékokon keresztül szeretné megszólítani a fiatalabb generációt (még ha annak egyik őrnagya nincs is túl jó véleménnyel róluk), hiszen még egy direkt erre a célra készült programjuk is volt, ami idén februárban zárta be kapuit. A Vice által nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján viszont a sereg ennél némileg költségesebben is szerette volna megismertetni a katonaéletet a Z generációval, híres Call of Duty streamerek, valamint e-sport csapatok bevonásával készültek ugyanis bemutatni annak pozitívumait.

esportcod.jpg

Az erre szánt összeg nagy része egyébként különböző ligáknak (például Call of Duty League) ment volna, míg a népszerű videósok közül többek között Stonemountain64 kapott egy 150,000 dolláros ajánlatot, amiért cserébe be kellett volna mutatnia a hadsereg értékeit, valamint a csatlakozással járó előnyöket. A dokumentumok szerint két YouTube streamer, Swagg és Alex Zeddra is kapott felkérést, azt viszont nem tudni, hogy mennyiért, ahogy azt sem, hogy benne lettek volna-e a dolgban. Állítólag még a WWE, az IGN, valamint az időközben megszűnt G4 TV is érintettek voltak, bár kérdéses, hogy velük milyen minőségben tervezte a sereg az együttműködést. Az egész tervezetből állítólag az Activision Blizzard körül kialakult zaklatási ügyek miatt nem lett semmi, ami a hadsereg hírnevét tekintve teljességgel érthető.