• A Raven Software év elején vágott neki a Call of Duty: Warzone megtisztításának
  • Amit a jelek szerint eléggé komolyan is vesznek
  • Tegnap például egy újabb banhullámmal jelentkeztek

Mint a legtöbb online kompetitív játékban, úgy sajnos a Call of Duty: Warzone szerverein sem számít ritkának, ha csalóval találkozik az ember. A helyzet pedig már odáig fokozódott, hogy a Raven Software február elején az asztalra csapott, és jelezte, hogy innentől kezdve még keményebben lépnek majd fel az ügyeskedők ellen, és megtisztítják tőlük a játékot.

A jelek szerint pedig az illetékesek nem csak a levegőbe beszéltek, a bejelentés óta ugyanis egyre gyakrabban követik egymást a banhullámok, például tegnap is kitiltottak egy adag csalót a játékból. Hogy pontosan mennyit, azt a Raven Software munkatársai nem árulták el, azonban a bejelentés alatti kommentekből kiindulva sajnos még így is akad épp elég ügyeskedő a Call of Duty: Warzone-ban.