• Zombikkal bővül a Call of Duty: Warzone
  • Méghozzá egy korlátozott ideig élő halloweeni esemény kapcsán
  • Amihez befutott egy hátborzongató trailer is

A zombimód már a Call of Duty: World at War óta gyökeres részét képezi a CoD játékoknak (elsősorban persze a Treyarch-féle Black Ops szériának), és nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan a Call of Duty: Warzone-ban is felbukkanhatnak az élőholtak. A zombik érkezéséről ugyanis már hosszú ideje lehetett kisebb-nagyobb pletykákat hallani, most pedig az Activision egy trailerrel megerősítette, hogy valóban nyakunkon a horda.

call-of-duty-warzone-zombies-01.jpg

Október 20-án, azaz holnap, ugyanis elkezdődik a The Haunting of Verdansk című esemény, mely hozza magával az igen kifejező nevű Zombie Royale játékmódot. Itt egyrészt éjszaka játhatjuk be Verdansk városát, másrészt pedig ha elhalálozunk, nem a gulágra kerülünk, hanem zombiként támadunk fel. Ebben az állapotunkban gyorsabbak és halálosabbak lehetünk, ráadásul hőlátást is kapunk, ha azonban mégis visszaalakulnánk (a meccset ugyanis csak emberként tudjuk megnyerni), szükségünk lesz két fecskendőre, amit a halott játékosok hagynak maguk után.