...most új európai központ. A mai bejelentés szerint az 1C
folytatja a brand erősítését, és címei bevezetését az európai piacra. Ennek
újabb lépéseként a korábbi Cenega Publishing alapjain létrehozták az 1C
Publishing EU kiadóvállalatot a Cseh Köztársaságban, Prágában. A cseh Cenega
2002 áprilisában alakult, nemzetközileg ismertebb címei a Korea: Forgotten
Conflict és az Altar-féle újkori UFO-széria, illetve az USA-ban az El Matador, valamint ők gondozzák a nemrég nálunk is beharangozott NecroVisioN-t is. A csoportot 2005 májusában
vásárolta meg az 1C, így a mostani hadmozdulat inkább nevezhető átszervezésnek
és arculatváltásnak. Nyikolaj Barisnyikov, az 1C nemzetközi értékesítési
igazgatója elmondta, az angliai megjelenés után céljuk, hogy a kontinentális
Európában is eljuttassák termékeiket a vásárlókhoz, hosszú távú kapcsolatban a
helyi terjesztőkkel és a kiadókkal.
A bejelentés időzítése nem véletlen, ma nyílt meg ugyanis
Prágában a Prague-n-Play elnevezésű esemény, mely amolyan „mini E3” az ipar térségben
jelen lévő képviselői számára, melyen az 1C is felvonultatja jelenlegi
termékvonalát.