Command & Conquer: Rivals – Ez lesz az EA új kompetitív játéka

Az EA bejelentette, a FIFA és a Madden mellett a C&C: Rivals is a kompetitív játékai közé tartozik, és megjelenési dátumot is kaptunk.

  • December 4-én érkezik a Command and Conquer: Rivals
  • Mely a klasszikus széria mobilra költöztetett verziója lesz majd
  • És a jelek szerint az EA a kompetitív játékai közöttt tartja számon

Igen nagy felhördülést okozott, mikor az idei E3-on kiderült, hogy a Command and Conquer: Rivals képében visszatér a klasszikus Command and Conquer széria, azonban nem PC-re, hanem mobilokra. Hogy ez a platformváltás mennyire tesz majd jót a szériának, az egy remek kérdés, melyről hamarosan a saját szemünkkel is meggyőződhetünk, hiszen kiderült, mikor debütál a játék.

cnc-rivals-04.jpg

Az EA sajtóközleményben tette közzé, hogy a Command and Conquer: Rivals végül idén december 4-én rajtol Androidon és iOS-en. A kiadó azonban nem elégedett meg ennyivel, hanem egy füst alatt bejelentette a kompetitív mód érkezését is, egyben leszögezte, hogy a FIFA és a Madden mellett a Command and Conquer: Rivalsra is erősen kompetitív játékként tekint, és a jövőben szeretné esportként kezelni azt.

cnc-rivals-05.jpg