• Új traileren a Control
  • Ezúttal a helyszínt ismerhetjük meg közelebbről

A Control története a Legöregebb Ház körül forog majd, mely hol máshol, lenne, mint Amerikában. A viccet félretéve, a történet szerint a mélyen a föld alatt húzódó komplexumra véletlenül bukkantak rá 1964 augusztus 4-én New York metróalagútjaiban folytatott vizsgálatok során. A – jobb szó híján – épület jellegzetessége, hogy számtalan dimenzió kereszteződésében fekszik, így minden egyes „szobája” más-más világot rejthet, melyeknek nem csak lakói, hanem fizikai törvényei is egészen mások lehetnek.

control-quarry.jpg

Mi pedig ide vesszük az utunkat az új igazgató, Jesse Faden bőrébe bújva, és feladatunk nem más, mint a nemrégiben bekövetkezett események kivizsgálása, és a titokzatos hely rejtélyeinek kibogozása lesz. És a most közzétett képsorok alapján nem lesz egy leányálom a folyton változó, helyenként szürreális környezettel szembenézni, még szerencse, hogy nem puszta kézzel vágunk az útnak.