• Idén júliusban debütál a Cris Tales
  • Maga a játék egy JRPG lesz
  • Ahol elég nagy hangsúlyt kap az időmanipulálás is

A Cris Tales egy már első pillantásra is gyönyörűnek mondható, indie JRPG, mely az eredeti tervek szerint még tavaly megjelent volna, azonban a fejlesztőknek sajnos idénre kellett halasztaniuk a debütálását. Aggodalomra azonban semmi ok, már nem is kell olyan sokat várnunk a megjelenésig, a Modus Games ma ugyanis elárulta, hogy júliusban kerül majd a boltok polcaira a játék.

Maga a Cris Tales egy időmanipulálásra kihegyezett JRPG, ahol egy fiatal időmágust alakítva kell megmentenünk a világot a gonosz támadásától. A játék érdekessége, hogy képernyőnkön egyszerre látjuk a múltat, a jelent és a jövőt, és azt is, ahogy egyes cselekedeteink kihatnak ezekre az idősíkokra. Épp ezért a Cris Tales egy nagyon izgalmas és egyedi indie címnek ígérkezik, melyről komoly hiba lenne lemaradni.