CSI: NY bejelentésTalán sokaknak ismerősen cseng Gil Grissom és Horatio Caine neve, előbbi az eredeti CSI: Helyszínelőkből, míg az utóbbi a Miamiban játszódó testvérsorozatból. Azonban lehet, hogy már kevesebben követik Mac Taylor és Stella Bonasera, valamint munkatársaik nyomozását Amerika legnagyobb városában -- de ez lehet, hogy változni fog (annál is inkább, mivel hamarosan az RTL Klub is elkezdi sugározni -- ]{redenc).

Az Ubisoft kezelésében a CSI: NY csak PC-re fog meg jelenni, idén karácsony környékén. A már korábban említett Taylor vagy Bonasera nyomozóként fogjuk megtapasztalni mind azt, amit a „nagy alma” tartogat számunkra, és öt bizarr bűncselekményt oldunk majd meg, amiket a tévésorozat írói találtak ki.

A CSI: NY egy tetszetős, képregény stílusú grafikát kapott, valamint egy felhasználóbarát menürendszert. A játékmenet tekintetében sokat nem változik az elődeihez képest, viszont a párbeszédek rendszerét, a számítógépek használatát, a vérmintákkal való munkát, és még sok mást is javítottak. Számos minijátékkal lesz dolgunk, amik az igazi helyszínelők munkáját próbálják szimulálni. Lesz itt kódfeltörés, arcrekonstrukció, fizikai kísérletek, és lehetőségünk lesz pisztolylövések beháromszögelésére is.

Végezetül a szerintem legérdekesebb új funkció, hogy a kihallgatásokba is lesz némi beleszólásunk, és bizonyítékok segítségével leleplezhetjük a hazug gyanúsítottakat. Ahogy a sorozatban, úgy itt is rekonstruálhatjuk a gyilkosság pillanatát különböző hipotézisek felállításával, ameddig el nem jutunk a megoldáshoz.