• Nemrég felreppent egy igen csúnya pletyka a Cyberpunk 2077 fejlesztéséről
  • Ez azonban csak koholmány
  • Legalábbis a CD Projekt RED álláspontja szerint

A Cyberpunk 2077 a tavalyi év legjobban várt játéka volt rengeteg rajongó szemében, azonban a debütálása enyhén szólva sem sikerült fényesre, leginkább az előző generációs konzolokon mutatott technikai állapota miatt. Ezekért az áldatlan állapotokért pedig a rögös fejlesztést lehet okolni, legalábbis egy nemrég szárnyra kapott pletyka szerint, melyet állítólag a fejlesztőcsapat egy volt tagja kezdett terjeszteni a neten.

A vélt vagy valós fejlesztő szerint a Cyberpunk 2077 munkálatai nagyon rögösen haladtak, folyton újra kellett írniuk a játék kódját, ki kellett vágniuk egy csomó tervezett tartalmat, ráadásul a felsőbb vezetők is folyamatosan nyomás alatt tartották őket, azért lett a végeredmény olyan, amilyen. Mindez azonban alaptalan vádaskodás, legalábbis a CD Projekt RED emberei szerint, akik a stúdió hivatalos fórumán reagálva röviden és tömören leírták, hogy nem szokták kommentelni az ilyesfajta pletykákat, de ez egyszerűen nem igaz.