• A Cyberpunk 2077 multijában érdemes mikrotranzakciókra számítanunk
  • Azonban Adam Kicinski megnyugtatott mindenkit, hogy nem fogják túltolni őket
  • A cél inkább az, hogy a játékosok boldogan vegyék meg azt, amit akarnak

A Cyberpunk 2077 a már önmagában is hatalmasnak ígérkező egyjátékos mód mellett egy multis komponenst is tartalmaz majd, mely valamikor az alapjáték megjelenése után debütál majd, és melyben már lesznek mikrotranzakciók is. Tekintve ennek az üzletmodellnek a javarészt negatív megítélését, érthető, hogy sokan nem örültek a játékon belüli vásárlási opciók felbukkanásának, azonban a CD Projekt RED elnöke, Adam Kicinski, megnyugtatott mindenkit, hogy nem viszik majd túlzásba a mikrotranzaakciókat.

Kicinski szerint ők mindig barátságosak próbáltak lenni a rajongóikkal, és ezen a hozzáálláson most sincs okuk változtatni. Épp ezért a mikrotranzakcióknál sem az a céljuk, hogy a játékos úgy érezze, rá van kényszerítve a vásárlásra, hanem az, hogy azért költsön, mert valami valóban értékes dolgot kap a pénzéért cserébe. Mindemellett pedig azt is érdemes megjegyezni, hogy a Cyberpunk 2077 egy sor ingyenes DLC-t is kap majd, Kicinski szerint még többet is, mint a Witcher 3 anno.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!