• A Cyberpunk 2077 gyenge rajtja miatt beperelték a befektetői a CD Projekt RED csapatát
  • Eredetileg négy keresetet is benyújtottak a bíróságra
  • Ezeket azonban egy nagy perben vonták össze végül

A Cyberpunk 2077 sokáig a tavalyi év leginkább várt játéka volt, hogy aztán sokak szemében 2020 legnagyobb csalódásává változzon. A CD Projekt RED alkotása ugyanis enyhén szólva gyenge technikai állapotban jelent meg az előző generációs konzolokon, annyira, hogy a befektetők egy része még be is perelte a stúdiót, mondván, szándékosan hazudtak nekik a játék problémáiról.

Eredetileg négy keresetet is benyújtottak a csapat ellen 2020 végéig, most azonban úgy tűnik, ezeket összevonták, így végül egy nagy perrel kell szembenéznie a fejlesztőknek. Az ügy egyelőre nem jutott még el a bíróságig, a CD Projekt RED azonban már jó előre jelezte, hogy ha idáig fajul a helyzet, akkor természetesen minden eszközzel védekezni fognak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!